Immár kereken egy hónapja élek Angliában, és ezzel minden eddigi "távoltartózkodási" rekordomat megdöntöttem. Eddig külföldön csak maximum egy hetet volt szerencsém eltölteni, és Mezőtúrtól sem voltam tovább távol, mint három hét. Számomra is meglepő módon nagy általánosságban nem visel meg annyira a dolog, bár azért hozzá kell tennem, hogy ez a szerdám igencsak keservesre sikeredett.
Már az ágyból kikászálódással is gondok voltak, és akkor még hol voltam az egyetemtől, és attól a szemináriumtól, amiből jószerével semmit sem értettem. Pedig nagyon figyeltem, próbáltam jegyzetelni, a Political Sociology nem egy olyan tárgy, amit könnyen emészt az ember, hátha még egy másik nyelven tálalják neki. Ez volt az első komolyabb egyetemi kudarcélményem, és sajnos meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a politikai szociológia egészen a félév végéig problémás marad majd a számomra.
A helyzet később sem javult sokat. A nap nagy részét a könyvtárban töltöttem, és próbáltam Hegel kacifántos mondatait bogozgatni az identitásról és az úr és szolga közötti élet-halál harcról. Pozitív momentum volt viszont, hogy Hegel József Attila egyik híres sorát juttatta eszembe, amit itt angolul közlök, hogy ezzel is demonstráljam, mit veszítenek azok, akik nem beszélnek magyarul. 'In vain you bathe your own face in yourself/ it can be cleansed only in that of others.' /No Shriek of Mine (!)/ Persze ez oda vezetett, hogy Hegel meglehetősen alul maradt a magyar költészettel szemben, Bea pedig így belevetette magát különböző angol fordítások összehasonlítgatásába.
Este, mint szerdánként megszokottan, kóruspróba volt: meglehet, hogy az első olyan, mihez valóban effektíven tudtam hozzájárulni. A Bohemian Rhapsody egyre jobban szól, az angol karácsonyi dalokkal pedig barátkozom, bár a szünetekben nem állom meg, hogy az Aranyszárnyú angyal-t dúdolgassam.
A kórus jót tett, de még mindig szükség volt némi hangulatjavító intézkedésre, így elkísértem az egyik lakótársamat a Drama Society szokásos szerdai összeruccanására. Hiba volt. Szerda ugyanis a hivatalos buli nap a Nottingham Trent University-n, ami tulajdonképpen abból áll, hogy félmeztelen pasik, ledéren öltözött "lánykák" rohangálnak egyik helyről a másikra, és közben mindenkit zavarba hoznak, akin egy kicsit is több ruha van mint egy miniszoknya melltartóval. Hálistennek nem én voltam az egyetlen, aki feszengett, így kedvenc ausztrál szomszédommal hamar leléceltünk, hogy aztán hazaérve egy-egy bögre tea mellett beszélgessünk Ausztráliáról, zenéről, filmekről. És igen, ettől valóban jobb kedvem lett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.