"A nemzetközi konyha örömeiből sosem elég" jelszóval ma ismételten international nightoztunk, ezúttal egy spanyol-belga-hongkongi egyesült királyságban, a város másik végében. Mivel kezdek kifogyni az én konyhai képességeimhez mérten is elkészíthető magyar finomságokból, ismételten somlói galuskával örvendeztettem meg a társaságot.
Mellesleg ma büszke is voltam magamra, mert sikerült mindent elintéznem, amit elterveztem. Reggel bevásárlás a somlóihoz, délután előadás, esszéírás, aztán irány a nemzetközi vacsi. Meglehetősen elővigyázatosan nem mentem üres gyomorral, mert ki tudja, de hálistennek kellemesen csalódtam. A szükség itt úgy hozza, hogy egy idő után mindenki viszonylag jó szakács lesz, bár ezt nehéz megítélni, mert valójában fogalmam sincs, milyennek kellene lennie a spanyol omlettnek úgy igazándiból. De ez részletkérés.
Amúgy én meglehetősen szkeptikus vagyok ezzel az egész nemzeti "konyha" kérdéssel kapcsolatban. Mert hát a hozzávalók szerte a világon hasonlók, és a konyhatechnikai fogások is elég univerzálisak. Oké, fűszerekkel, és nagyon speciális hozzávalókkal meg lehet bolondítani a dolgokat, de én eddig még mindig fel tudtam fedezni valami "magyart" vagy legalábbis ismerőset a különböző fogásokban. A franciák például ezer meg egy variációt tudnak a mi rakottkrumplinkra, a yorkshire puding pedig engem a fánkra emlékeztetett. Ezzel most nem ledegradálom a national cuisine-eket, csak szeretnék rámutatni, hogy talán nem is olyan különbözőek, mint gondolnánk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.