Mondtam én, hogy tetteket akarok, nem csak ígéreteket: hát naná, hogy Landlord Danny megfeledkezett rólunk, és nem tette tiszteletét nálunk ma reggel az internet ügyében. Amúgy vicces ez az egész helyzet, mert mire ti odajuttok, hogy elolvassátok ezeket a bejegyzéseket, a probléma több mint valószínű, hogy megoldódik, hacsak nem töltöm fel a bejegyzéseket a blogra az egyetemen. Ez pedig nem tűnik túl valószínűnek, mivel könyvtár időmet igyekszem olyan effektíven tölteni, amennyire csak lehet, és a laptopomat sem szeretem folyton magammal cipelni.
A félév végének közeledtével a könyvtár amúgy átváltott 24 órás üzemmódba, persze azért limitált szolgáltatásokkal. Egyelőre nem tervezem, hogy élek a lehetőséggel, de sosem lehet tudni… Amúgy nagyon hálás vagyok, hogy a beadandókon kívül mást nem kell csinálnom: egy angol vizsgaidőszak most nagyon nem hiányozna, bár nyilván élmény lenne. Különösen úgy, hogy itt a professzorok, előadók tényleg ismerik a hallgatókat, és nem csak látásból, hanem névről is! (Mondjuk a 9000 fontos tandíj befizetése után lehet, hogy ez a minimum.) Amúgy éppen a minap beszélgettünk az egész tandíj-kérdésről az amerikai lakótársammal. Egy kisebb világ omlott össze bennem, mikor megtudtam, hogy pl. a Yale 45000 dollárba fáj évente, és akkor még nincs hol laknod, és nincs mit enned. Nagyon rosszul érintett. (Rory Gilmore apukája nagyon gazdag lehet, ha ezt tudja finanszírozni.) Nem csoda így, hogy itt néha közutálat tárgya vagyok, amikor bejelentem, hogy nálunk otthon normál esetben (egyelőre) nincs tandíj, max. burkolt formában (nyelvi hozzájárulás). Úgyhogy becsüljük meg, amink van, mert majdhogynem egyedülálló.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.