Ma úgy éreztem magam, mint valami híresség: mindenki engem akart. Az ERASMUS koordinátorom, a tutorom, a csoporttársaim, a lakótársaim, mindenki. Próbáltam is mindenki igényeit kielégíteni, ami többé kevésbé azért sikerült.
Reggel jótanácsokat osztogattam annak a két csoporttársamnak, akik tavaszi félévet erasmusosként a Corvinuson fogják tölteni. Persze nem nagyon tudtam kibontakozni, mert energiavámpír ERASMUS koordinátorom (lásd első bejegyzéseim egyikét) kezébe vette a beszélgetés irányítást. Amúgy Denis ma is alakított: okozott nekem egy elég kellemetlen 20 percet, miközben azt ecsetelgette, hogy az esszéimet nem a megfelelő instrukciók alapján készítettem el, de hogy ne aggódjak, mert ez nem az én hibám. Oké, de ha nem az én hibám, talán jobb lett volna, ha teljesen kihagy a dologból. De mindegy, ezek a koordinátorok már csak ilyenek.
A tutorom már sokkal kedvesebb volt. Ő tulajdonképpen csak némi visszajelzést kért a kurzussal kapcsolatban, én pedig nagyon készségesen teljesítettem is a kérését. Negatívumokat nem nagyon tudtam mondani, eltekintve az itteni NEPTUN-tól, ami az örökké változó órarenddel elég gyatrán teljesített. Pozitívumok azonban annál inkább akadtak, de ezeket már ti is ismeritek: szuper szemináriumok, közvetlen és lelkes tanárok, érdekes és értelmes tantárgyak. (Oké, az eu-s modulról most feledkezzünk meg egy kicsit...) A kedvező feedbackért cserébe én is dicséretet kaptam. Sőt, tutorom megígérte, hogy ha bármikor szükségem lenne ajánlólevélre az egyetemről, csak forduljak hozzá bátran.
A hivatalosabb dolgok után következett a szórakozás. Csoporttársaimmal összejöttünk egy vacsi erejéig, hogy karácsony előtt még mindenki találkozhasson, és hogy persze elbúcsúzhassanak tőlem. Azért az elején még nem gondoltam volna, hogy ilyen jól kijövünk majd egymással. De a kezdeti nyelvi nehézségek mára már eltűnni látszottak, és ráadásul beszélgetnünk is volt miről. Szóval teljes a siker.
Ma ismét házibuli volt a szomszédban, de itteni legjobb barátaimmal ezúttal tényleg sikerült távol tartanunk magunkat az eseményektől. Így ahelyett, hogy a hármas lakásban feszengtünk volna, inkább nálunk beszélgettünk. Aztán valahogy az éjszaka felénél egyre több ember kezdett felbukkanni nálunk és hopp, nem figyelünk oda egy pillanatra, és máris a hetes lakásban ropja az egész ház. Na jó, ez nyilván túlzás: 15-20 embernél több nem nagyon volt, de azért a hangulat így is adta magát. Még jó, hogy a srác, aki a minihangfalakat hozta, hamar megunta a dolgot, és hazapakolta a teljes berendezést. Zene nélkül pedig nincs tánc, tánc nélkül bajos a buli, így az emberek egy idő után elszállingóztak. A takarítás megint rám maradt, de a helyzet nem volt olyan vészes, szóval nem bántam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.