Ha majd azt kéritek tőlem otthon, hogy mondjak valami nagyon angol-brit dolgot, akkor egyértelműen a sorbanállást fogom említeni. Mert itt tényleq mindig mindenki queueingol, és ráadásul ott, ahol nem is annyira számítanál rá.
Az angolok sorban állnak a buszhoz a buszmegállóban; a boltokban a pénztárak úgy vannak kialakítva, hogy elegendő hely legyen a kígyózó vásárlóknak. A taxisofőrök saját illemkódexük alapján szintén megtartják a rendet: ha nem a sorban legelöl álló taxihoz mész, elküldenek.
A tolakodás főbenjáró bűn, sőt: azt sem nagyon szeretik, h az ember siet. Aki ismer, az tudja, hogy az én sétatempóm elég gyors. Nem akarok én ezzel senkinek kellemetlenséget okozni: egész egyszerűen gyors alapjáratom, nem szeretek totyogni. Ez itt azonban vétek az utcai közlekedés íratlan szabályai ellen. Szinte érzem, ahogy rosszallóan mérnek végig, ahogy elsuhanok az emberkék mellett. De ebből azért nem adok alább, nem is nagyon tehetem, mert annyi mindent kell még elintéznem az előttem álló napokban, hogy egyszerűen sajnálom az időt a nyugis lötyögésre. Utolsó előtti esszémmel elég lassan haladok, ami frusztrál, mert kb. már minden megvan hozzá: viszonylag tűrhető vázlat, jó források. Már tényleg csak meg kellene írni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.