És igen: túl vagyok életem első két angliai egyetemi előadásán. Az élmény maradandó, és egyáltalán nem negatív, bár azért vannak "észrevételeim."
Már önmagában az a tény is említésre méltó, hogy az első előadásom (Great Political Thinkers) 13:00-kor kezdődött, és hivatalosan is csak egy óra hosszáig tartott volna. Ha ehhez hozzákalkuláljuk azt is, hogy az első lecture csupán bevezetés volt, akkor megkapjuk a végeredményt: 30 perc. Kis túlzással normál esetben az első 30 perc otthon azzal telik, hogy szokom a helyet. Persze késők így is voltak: kezdés előtt 5 perccel a Lecture Theatre még kongott az ürességtől. Viszont az előadóra nem lehet panasz: eszméletlenül lelkes, érthető, és közben abszolút filozófus-alkat. Piros pont.
A szaktársaimmal még mindig nincsen túl sok interakció: én köszönök; ha kell, mosolygok. Ők néha köszönnek, és talán visszamosolyognak. Ennyi.
A második előadás már izgisebb volt. Először is azért, mert ténylegesen egy órát vett igénybe. Másodszor pedig azért, mert az előadóban megtaláltam itteni Zsinka-pótlékomat.
Nemhiába: a From Lenin to Castro című tárgy oktatása sármosít, pláne, ha feltételezett orosztudással párosul. És akkor még nem említettem a Clint Eastwoodra hajazó megjelenést. Ebből nyilván rájöhettetek, hogy inkább drága előadóm unokája lenne velem egy súlycsoportban, dehát istenem...
Jóllehet, az órák mennyiségébe nem fogok belerokkanni, de a feladott olvasmánylistába annál inkább. Tegnap még csak brahiból olvasgattam Platónt, ma már hivatalból is el kell mélyednem az Államban, különösen akkor, ha a félév végi beadandómat is a görög filizófusatyaúristen alapművéből írom. A Szovjetunió történetével nem lesz baj: a lényeg, hogy megtanuljam az orosz nevek angol átírását. Ezt ma úgy védtem ki, hogy minden”t következetesen cirill betűvel írtam, mert úgy több értelme van. (Perestroika, glasnost, Khrushchev...na ne hülyéskedjünk.) De még így is előnyöm van a többiekkel szemben. Én ugyanis felismerem Brezsnyevet, és nem keverem Jelcint Gorbacsovval.
(Még egy kis adalék a mai naphoz: Amcsi lakótársam ma megkérdezte tőlem, hogy mikor történt a zsidó holokauszt. Én hidegvéremet megőrizve válaszoltam, hogy a második világháború idején, mire ő megkérdezte, hogy „és az mikor volt, az '50-es években?...” the land of the free and the home of the brave'.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.