Már vagy két hete figyelgetem a kabátjaikra kis, piros virágokat tűző embereket. Kezdetben csak elvétve láttam őket, de aztán megszaporodtak, és engem egyre inkább frusztrált, hogy mi is lehet ennek a hátterében.
Tipikus pártoskodó magyarként először valami politikai identitást jelző dologra gondoltam, és ezért nem nagyon mertem nekiszegezni a kérdést ártatlan járókelőknek: tessék csak mondani, mit jelent a virág, amit viselni tetszik? Aztán mégiscsak összeszedtem magam, mert a helyzet egyre tűrhetetlenebbé vált. És akkor némi helyi segítsége után leesett a kétfilléres: hát ezek pipacsok! Éppen olyan pipacsok, mint amik a flandriai csatamezőkön nyíltak az első világháború alatt. ÉS akkor összeállt a kép: mert tudtam én, hogy november 11-én ért véget hivatalosan az első világháború a német fegyverletétellel, és a fegyverszünet aláírásával, de az valahogy kimaradt, hogy ez ekkora ünnep itt Angliában, és a Commonwealth összes többi országában is.
Az utcákat egyenruhás háborús veteránok járták a pipacs-kitűzőket árulva és így pénzt gyűjtve például az Üdvhadsereg javára. Sokáig gondolkodtam, vegyek-e én is pipacsot. Mert egyrészt nagyon jól mutatnak, másrészt pedig én is elismerem az első világháborúban harcolt brit katonák hősiességét. Ugyanakkor mégis csak ellenünk harcoltak, még ha nem is közvetlenül. És egyáltalán, hogy jövök én ahhoz, hogy valami tisztán brit dolgok viseljek, amikor nyilvánvalóan és visszavonhatatlanul megbuktam a brit állampolgársági teszten? E komoly identitásválságot végül úgy oldottam meg, hogy eldöntöttem, ha valaha huzamosabb ideig (és ez alatt éveket értek) élek majd Angliában, feltétlenül beszerzek
egy időtálló, fémből készült pipacsot. Addig azonban csendes megfigyelőként veszek részt a Remembrance Day-hez kapcsolódó szokásokban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.