A keddet még Oxford kipihenésével töltöttem, már amennyire ezt megtehettem a szokásos előadásaim közötti szünetekben. Platónt időközben Arisztotelész, Lenint pedig Sztálin váltotta fel. Fejlemény még, hogy megtaláltam pár csoporttársamat facebookon, így végre nem csak sejtem, hogy hogy hívják őket, hanem tudom is. Ez feletébb értékes információ lehet a későbbiekben.
AZ esti program szülinapünneplés volt: egyik koreai lakótársam európai számítás szerint most lett 23 (koreaiul már 24, de meg ne kérdezzétek, miért). Mivel Andrea nagy kedvelője a mexikói konyhának (!), egy mexikói étterembe mentünk vacsorázni. És nem ám csak egy olyan tessék-lássék mexikói helyre, hanem egy meglehetősen jóra. (Ezt én csak onnan tudom megítélni, hogy kaliforniai lakótársamnak nagyon ízlett minden, márpedig neki nyilván több fogalma van arról, milyennek kell lennie a mexikói ételeknek, mint mondjuk nekem, vagy a koreaiaknak.) Mindenesetre ez után a gasztronómiai élmény után nem fogom többé úgy reklámozni a magyar ételeket, hogy "nagyon" csípősek, mert még a végén téves illúziókat keltek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.