Hosszabb szünet után újra előkerülnek a papírcafatok, hogy digitalizálódva picit maradandóbb formában adják hírül, hogyan tengetem mindennapjaimat Nottinghamben.
Persze a "tengetem" igét többen bizonyára vérforralónak találjátok, hiszen az eddigi bejegyzések nem éppen arról tettek tanúbizonyságot, hogy annyira siralmas lenne itt a helyzetem. Pláne akkor, ha reggelente a long-tailed Bushtit csiripelésére ébredek. "Gyengébbek" kedvéért, ő az őszapó. És igen, ezzel elérkeztünk egy meglehetősen problematikus kérdéshez, mégpedig az angoltudásommal kapcsolatban. Az egyértelmű, hogy inkább az érzékelem itt, hogy mi mindent nem tudok, nem pedig azt, hogy mi mindent igen. De azért vannak specifikus területek, amik kifejezetten nem mennek. A foci-szaknyelvet már említettem, de ugyanúgy nehézségekbe ütközök, ha állatokról, ételekről, magyar történelemről vagy éppen zenéről (!) kell beszélnem. (Persze a felsorolás nem tartalmazza az űrtechnológiát vagy éppen a génsebészetet, de oda se neki.)
Persze a lényeg, hogy Marxot nagyon vágom, és a mai műhelyfoglalkozáson is tudtam követni a dolgok menetét, annak ellenére, hogy bizony öttől hétig szünet nélkül nyomatják nekem az okosabbnál okosabb dolgokat ánglisul. De talán következő héttől át tudom simlizni magam egy hamarabbi idősávba.
U.i.: Remélem, hogy ti is bullshitnek olvastátok először a madár nevét.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.