Kezdek kifogyni a jobb sztorikból, úgyhogy kénytelen leszek az időjárásról beszélni: megérkezett az igazi angol eső, széllel és hideggel együtt. Van, aki jobban, van, aki kevésbé viseli. Az ausztrálok és a kaliforniai lány eléggé szenved, és a spanyolok sincsenek elragadtatva, de ez van, ezt kell szeretni.
Még mindig csupán bevezető előadásaim voltak, semmi komolyabb munka, attól eltekintve, hogy már most el kell kezdenem a beadandóimon dolgozni, ha mindent időben be akarok fejezni. (És akkor még ott van a corvinusos dolgozat is a Magyarország története a 20. században tárgyhoz.) De legalább a szaktársaimmal normalizálódik a viszony: már akadnak egy páran, akikkel tudok kommunikálni. De nagyon furcsa nekem, hogy senki valóban ismerős arc nem vár az előadókban… Hiányzik az NT2…
Könyvespolcomon egyre gyülekezik a kötelező irodalom, megspékelve némi szórakozással is. (Legújabb szerzeményem: Cormac McCarthy: The Road) Hamár a szórakozásnál tartunk: ma este lakótársaimmal elmentünk a Just the Tonic nevű comedy clubba egy show erejéig. (A belépés minden csütörtökön ingyenes!) Az élmény különös volt, tekintve, hogy még Magyarországon sem voltam soha ilyen helyen. Persze nem voltam biztos benne, hogy egy fárasztó nap végén valóban arra vágyom, hogy különböző akcentusok nagyon angol poénjaira figyeljek feszülten, de ettől eltekintve élveztem a dolgot. Mondjuk meglehetősen nagy csalódás volt, hogy éppen azt a fellépőt értettem a legjobban (Kanadából), akinek talán a leglaposabbak voltak a poénjai.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.